Lassan már van egy éve is, hogy először megláttam őt az egyik fővárosi meleg szórakozó helyen, azóta több ívben viszont láthattam már ott és a város egyéb semleges területein is ütközött már a tekintetünk, de csupán a szokásos közömbösség, mint mindig. Természetesen nekem nagyon megtetszett már első látásra is, és ezért színlelem a közömbösséget, neki én viszont nyilvánvalóan közömbös is vagyok, hisz ha érdekelném már számtalan alkalma lett volna megszólítani. Tudom, erre most sokan azt mondanák, hogy manapság szinte általános méreteket ölt a meleg világban az a viselkedés minta, hogy mindenki kéreti, kelleti magát, így ha csak én nem megyek oda hozzá és nem adok valami egyértelmű jelet, akkor soha nem fog eljutni a tudatáig, hogy „Hé, nekem bejössz ám!”.
Ebben az esetben azonban nem erről van, szó itt csupán én vagyok tisztában vele, hogy egy ilyen jó pasit biztos nem érdekelne egy magamfajta srác. Na, erre meg azt szokták mondani az ismerőseim, hogy ezt nem tudhatom, amíg meg nem kérdezem. Teljesen jogos, hisz a fejlécemben is benne foglaltatik, hogy ha valaki, akkor én „nem félek megkérdezni”, azonban az X-edik „álom pasi” - kedves és mosolygós - visszautasítása után ebbe már kicsit belefárad és beleun az ember. Bölcs mondás, hogy „aki nem mer, az nem is nyer”, de ha az ember 3-4 hét alatt kap vagy egy tucat: „Köszi, aranyos vagy, de mást keresek.” válasz üzenetet, akkor elgondolkodik kicsit a realitásain.
Térjünk azonban vissza nekem tetsző szívtipróhoz, akire a továbbiakban Chris-ként fogok utalni. Nos, néhány szó Chris-ről, hogy tisztázott legyen milyen is ez a pasi, akiért ennyire bolondulok. Chris 6’4 (192) magas és 87 kiló, izmos atlétikus alkat, határozottan férfias vonások, szakáll, borosta, stb, - abszolút férfias típus – rövid barna haj és csillogó barna szemek. Szinte maga a tökély. Mellékesen a pontos súly és magasság adatokat a „kék iwiw”-en sikerült kiderítenem, ahol ugyebár, mint mindenki ő is élete párját keresi. Mióta rátaláltam az adatlapjára motoszkált bennem, hogy írjak neki, de ugyan mit? Semmi kedvem nem volt egy újabb totál béna: - „Szia! Nagyon szimpatikus vagy. Szívesen megismerkednék veled!” - szintaktikára épülő sablonos, és minden bizonnyal esélytelen üzenet megírásához. Legfőképpen megkapni rá majd a szokásos - „Köszi, aranyos vagy, de mást keresek.” – választ. Azt a választ, amit már szerintem sokakkal egyetemben legszívesebben a pokolba kívánunk! Pontosan ezért, ezúttal, meg a lassan egy évnyi szemezésre való tekintettel, ezúttal más hogyan próbálkoztam. Szimplán haverkodással nyitottam, és válaszolt a kapcsolatfelvételre, vagyis már jó jel, hogy nem nagyképű és válaszra méltatott és nem utolsó sorban van humorérzéke is, érti az iróniát. Aztán utána szinte kitálalva mostani írásom lényegét magam sem tudom miért, elkezdtem megírni, hogy hol szoktam látni időnként és nem bánná-e, ha egyszer meginnánk valamit közösen és elbeszélgetnénk. Ebben még nem is lenne semmi gáz, ha nem írtam volna bele, a magam burkoltabb módján, hogy nem közömbös nekem, de tisztába vagyok vele, hogy valószínű nincs esélyem. Na, igen és sajnos meg is nyomtam az „elküldés” gombot. Azt követően pánikszerűen kiléptem a „kék iwiw”-ről, és másnap estig, „mint macska a forró kását” kerülgettem a postaláda megnézését, majd némi szíverősítő felhörpintése után, - jól van essünk túl rajta alapon – megnéztem a kapott választ.
A válasz leginkább egy olyan, - igen, ha összefutunk miért ne? – jellegű válasz volt, de semmi konkrét, ami az „igen, meglehet, hogy láttuk már egymást” megfogalmazással közösen, megadta azt az eddig is vélt bizonyságot, hogy ezt a srácot tutira nem érdekelném. Ugyanis, ha legalább egy kis szikrája is meglenne az érdeklődésnek, akkor azt írta volna, hogy: „Igen én is emlékszem rád onnan!” Szomorú, de lássuk be míg én rá egy nagyon jó pasiként emlékezek a tömegből, számára én csupán egy vagyok a sok ismeretlenből. Nos, úgy tűnik van, ami rosszabb a „Köszi, aranyos vagy, de mást keresek.” üzenetnél. Erre küldtem még egy protokoll választ, amire ő is „viszont jókat kívánt” azóta nem kerestük egymást.
Azon az estén a tökéletes pasiról elmélkedtem… Létezik-e ő egyáltalán, vagy ez is csupán egy lassan feledésbe merülő „városi” legenda, amelyet a reménytelenül magányos és romantikus szingli nők és szingli meleg pasik találtak ki?
Tökéletes férfi, hát maximum egész jól kinéző és mesterien kidolgozott testű alfahímek, de egyre inkább be kell látnom, hogy az efféle idealizált alfa buzik csupán ugyanolyan manökenek, mint nők esetében a „szilikon macák”, és pusztán csak a szexuális vonzalom fűz irányukba. Ez valahol természetes és egészséges is, egy meleg férfi esetében, hogy alapvetően az izmos és férfias pasik hozzák leginkább tűzben, de ez az egész szemet gyönyörködtető és kissé mesterkélt kirakat, mit sem ér, ha a legtöbb esetben üres belülről.
Na és persze attól, hogy valaki rendszeresen jár gyúrni, még egyáltalán nem biztos, hogy az ágyban is ugyanolyan jól teljesít. És ahogy flancos autók is, úgy sok esetben az izmok minél nagyobbra növelése is szolgálhat egyfajta kompenzációként, egy olyan terület ellensúlyozására, ami sajnálatos módon nem növelhető, hanem akkora amekkorával a természet „megajándékozta”.
De milyen lehet akkor a tökéletes pasas?
Barátaimmal folytatott beszélgetéseim sor arra a következtetésre jutottunk, hogy nem létezhet tökéletes férfi, hisz legalább 5 különböző férfiból lehetne, a tökéleteset összegyúrni. Az ezt meghatározó 5 alappillér pedig, amiből meg kapjuk a „Price Of Charming”, avagy a „szőke herceg (fehér lovon)” receptéjt a következőek:
Egy pasi tökéletes arccal.
Egy pasi tökéletes testtel.
Egy pasi a tökéletes szerszámmal.
Egy pasi a tökéletes belsővel.
És egy pasi, akinek van lova, lehetőleg fehér.
Tudom ez így elég sarkított, és ezt persze még megpakoljuk egyéb másodlagos kritériumokkal, mint pl. szőke herceget, mondtam, de részemről inkább ne legyen szőke, és a tökéletes szerszám pedig mit sem ér ha nem tudja rendesen használni. És ugyan a külső esetében 3 alappillért emeltünk, ki ennek ellenére a tökéletes belsőbe, belepakolunk még ennél sokkal több fontos belső tulajdonságot, mint őszinteség, hűség, közös érdeklődés, gyengésség, szenvedély, és azt hiszem, még hajnalig sorolhatnánk, amit ha végighallgatna a jóságos csodatévő tündér is elküldene minket szó minden értelmében „melegebb” éghajlatra az igényeinkkel. Azonban egy szó, mint száz a végkövetkeztetés csak az lehet, hogy már pedig tökéletes férfi nem létezik, csupán az, akit majd tökéletesnek fogunk érezni a kisebb vagy nagyobb hibái ellenére is.
